Polt Péter elárulta, melyik két párt ajánlóív-hamisítása miatt emeltek vádat
Hat emberrel szemben emeltek vádat, most az is kiderült, hogy a Családok Pártja és az Összefogás Párt 2018-as ajánlóíveinél gyanít csalást az ügyészség.
Hat emberrel szemben emeltek vádat, most az is kiderült, hogy a Családok Pártja és az Összefogás Párt 2018-as ajánlóíveinél gyanít csalást az ügyészség.
Csak három párt fizette vissza teljes egészében a kampányra felvett állami pénzt, mert nem érte el az 1 százalékot. Tizenhárom párt semmit nem törlesztett.
A hivatalos formula szerint: „Az Összefogás elnevezésű párt elhatározta feloszlással történő megszüntetését.”
Ha nem több milliárd forintnyi közpénz eltüntetéséről lenne szó, igazából nevetnénk a reakciókon, ahogy a kamupártok vezetői fogadták a kampánytámogatásaik elszámolását firtató kérdéseinket. Nézze végig a magyarázkodásaikat a lerázós sablonszövegtől a teljes önellentmondásig!
Az Összefogás Párt egyik jelöltje ellen korábban különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet miatt folyt eljárás, majd képviselőjelölt lett, mentelmi jogot kapott, de nem jutott be a parlamentbe, így újraindult ellene a nyomozás.
Kiss Gyula 2015-ben került előzetesbe, a vád szerint előre kitervelten, kegyetlenül akart végezni élettársával. Most szabadon engedték, mert a képviselőjelöltséggel mentelmi jog is jár.
Szervezze meg az RTL a kampányt, ha attól átláthatóbb lesz, mire megy el a pénz – üzent a pártelnök.
A Nemzeti Választási Bizottság egyhangú döntéssel vonta meg a mentelmi jogot Szepessy Zsolttól, az Összefogás Párt jelöltjétől.
A volt polgármester és élettársa több mint 386 ezer eurót vett át több száz ukrántól, akiknek azt ígérték, hogy elintézik nekik a magyar állampolgárságot, de egyetlen honosítási eljárást sem indítottak el.
Szürreális kampányzáró zajlik a hétvégi választásra készülő Ajkán és Tapolcán: a pártok aktivistái nagy élvezettel trollkodják szét egymás rendezvényeit, a jelöltek leginkább egymás lejáratásával törődnek, miközben országos politikusaik is a maguk módján próbálnak hozzájárulni a sikerhez. Az Orbánt elkísérő Balog Zoltán például a magyarokat "szívmagyarokra" és "zsebmagyarokra" osztotta: az előbbiek a polgári-keresztény értékrendet képviselik, utóbbiak pedig azok, akiknek szólt a rezsicsökkentés.
Szepessy Zsolt ukránokat csapott be.
K. Gy. ideieglenesen szabadlábra került, mert az Összefogás Párt jelöltjeként indult a választásokon. A vád szerint még 2015-ben élettársára rontott egy konyhakéssel és egy baltával.
A Nemzeti Választási Bizottság nem függesztette fel Kiss Gyula mentelmi jogát, a testület egyik tagja ezt azzal is indokolta, hogy a férfi rendkívül intelligens, négy diplomája van. Volt élettársa viszont retteg tőle.
A szolnoki adóhatóság korábbi igazgatóhelyettese 2015 óta volt előzetes letartóztatásban, mert a vád szerint megpróbálta megölni volt élettársát. Az Összefogás Párt képviselőjelöltje lett, ezért kapott mentelmi jogot.
Befolyással üzérkedés miatt indult büntetőügyben is felfüggesztette Szepessy Zsolt (Összefogás Párt) képviselőjelölt mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság.
Az első fokon négy évre elítélt Szepessy Zsolt Összefogás Pártját átengedte a Kúria.
Az Összefogás Párt teljesítette ugyan a listaállítás feltételeit, de Szepessy Zsolttal szemben kifogásai voltak az NVB-nek.
Míg a nagy pártok pénzt és energiát nem kímélve minden lehetőséget megragadnak, hogy a választások előtt elmondhassák fő üzeneteiket, addig néhány bemutatni próbált mikropártnál épp az ellenkezőjét tapasztaltuk. A rejtőzködő, agresszív jelöltek és még rejtőzködőbb pártvezetők mögött egy szürreális, jól felépített hálózat és Szepessy Zsolt volt monoki polgármester sejlik fel. A tét sokmilliós.
A parlamentbe be nem jutó pártok kampányköltéseit vizsgálta a számvevőszék: nyolc pártnál állapították meg az áfatörvény és a számviteli törvény megsértését. Az Együtt 2014 Párt, az Új Dimenzió Párt, és az Új Magyarország Párt esetében költségvetési csalás gyanúja miatt tettek feljelentést.
Nem az aláíróknak, hanem az aláírásgyűjtőknek kínálja a tisztességes summát Szepessy Zsolt Összefogás Pártja, amely az interneten toborozza az aktivistákat.